4. fejezet

Elnézést kérek a késedelemért, de sok dolgom volt. :( De most itt az új fejezet, extra kavarással, csak Nektek! ;) Jó olvasást, és mindenki kérek, hogy komizzatok. ^^

4. fejezet

16-os tartalmat tartalmaz!

Chuck, New York, Upper East Side

Az ágyban fekve, gyorsabban vettem a levegőt, mint általában szoktam. Egy csodálatos együttléten vagyok túl, és ez tényleg különleges volt. Ne értsen félre senki, érzelmileg nem vonzódom Mel-hez. Viszont olyan test birtokában van, és olyan technikája van az ágyban, amit sosem felejtek el.

-       Hát ez jó volt. – hallottam meg hangját. – De most mennem kell. Találkozóm van. – kelt fel az ágyból, így ismét megcsodálhattam tökéletes alakját.

-       Mi? Nem mondod, hogy ilyen állapotban itt hagysz… Még egy kör bejátszik. – szóltam utána rosszfiús mosollyal. Ha most elmegy, abba belehalok. Persze nem ténylegesen, de az most nem lenne jó, ha álló zászlóval feküdnék egyedül az ágyban.

-       Sajnálom, de egyszer neked is fel kell nőnöd, és kibírni. – fordult meg, miután felvette a melltartóját, és a bugyiját, majd rámkacsintott. Elkezdett felöltözni, én pedig felkeltem, és elindultam felé.

-       Na… - mondtam, és kezem a derekára csúsztattam, amikor már ott álltam előtte. A legközelebbi falhoz nyomtam, és szenvedélyes csókban részesítettem. Úgy tűnt, belemegy a játékba, és visszacsókolt. Végigsimítottam a gerincén, amibe beleborzongott, a legnagyobb örömömre. Kezével végigsimított a mellkasomon, én pedig már kezdtem azt hinni, hogy megnyertem magamnak, de akkor ellökött magától. Gonoszan elmosolyodott, és végignézett rajtam.

-       Chuck..Chuck. Te sosem változol. Már oviban is állandóan a lányok után mászkáltál. – mondta csöppnyi megvetéssel a hangjában, de inkább volt az a tipikus Melanie hangszín. Ami kedvesnek hangzik, de az ember tudja, hogy nem az. Elég érdekes, sosem értettem, miért beszél így. Felvette a pólóját és a nadrágját, majd megfordult, és elindult kifelé. – Valamikor majd összefutunk. – fordult vissza, hogy rám kacsintson, aztán kiment a szobából, és a lifttel távozott.

Fortyogtam a dühtől, nagyon mérges voltam. Sosem hagytak még ott, ha én kértem. Ez a lány mindig meglepetést okoz. A legszívesebben most világgá kürtölném, hogy ő is megvolt nekem, de akkor természetesen ő azt mondaná el, hogy otthagyott. Meg van kötve a kezem. Gyorsan én is felöltöztem, megcsináltam a hajam. Nem tudtam, mihez kezdjek magammal, így kimentem a konyhába, és megfogtam egy whisky-s üveget. Ez mindig segít.

Nate, New York, Upper East Side

A parkban várakoztam, és szorosabban húztam magamra a kabátot. Kezdett elég hideg lenni, annak ellenére, hogy még csak október van. Már vagy fél órája várok, és kezdek kissé türelmetlen lenni. A tóparton állva néztem a kacsákat, a gyerekeket, ahogy etetik őket. Blair-rel régen mindig ide jártunk, imádja ezeket a madarakat, mindig hozott egy egész kenyeret, és csak dobálta be nekik. Akkoriban még gimibe jártunk, és minden a Gossip Girl-ről szól. Tavaly azt hittük, hogy az egyetemmel egy új, Pletykacica mentes életet kezdhetünk, de ez nagy tévedés. GG még mindig csesztet minket, irkál, és ami a legfontosabb: pletykál. Sokat. Bár ennek néha van jó oldala is, például tőle értesültem Mel visszatéréséről. De sokkal több károm származott belőle, mint előnyöm, szóval a legszívesebben lelőném azt a lányt, aki vezeti az oldalt. Régebben próbáltunk rájönni, hogy ki az, de csúnyán elbuktunk. Azóta annyira nem foglalkozom vele, csak ha rólam ír valamit, vagy valami érdekeset. Próbálok magamra, és az életemre koncentrálni, jelenleg a szerelemre.

-       Szia Nate! Ne haragudj, hogy késtem. Elnéztem az órát. – hallottam meg egy csilingelő hangot a hátam mögött. Megfordultam, és megláttam magam előtt Melanie-t. Kedvesen rámosolyogtam, és megöleltem.

-       Semmi gond. Én is nemrég érkeztem, féltem is, hogy te előbb érsz ide. – hazudtam azonnal. Nem tudom, miért tettem, nem akartam, hogy azt higgye, órák óta várok rá.

-       Akkor jó. – mondta, majd belém karolt, és elindult valamerre. Gondolkodás nélkül követtem, közben az arcát néztem. Ki volt pirulva, és nagyon feldobottnak tűnt. Folyamatosan mosolygott, és olyan mosollyal, amitől elakadt a lélegzetem. Biztos, valami érdekeset csinált, ami miatt elkésett. A haja egyszerű copfba volt fogva, amit tőle nem igazán szoktam meg. Mindig valami csodás hajkölteménye volt, olyasmi, amit órákig csinál magának. Vagy göndör, vagy egyenes. Ez az egyszerűség szokatlan volt tőle, biztos nem volt ideje megcsinálni. Kissé ez is meglepő, mert délután van. Na, mindegy. Nem vagyok én ilyen gyanakvó, biztos dolga volt. Meg amúgy sem járunk együtt… Még!

-       Mi újság? – kérdeztem mosolyogva. Most arra kell koncentrálnom, hogy itt van, és sétálunk. Igen. Most rá figyelek.

-       Semmi különös. Fura újra itt lenni, de hiányzott már a felhajtás. – mosolygott rám. Az egyik, amit annyira szeretek benne, hogy szinte mindig jó kedve van. De ha nincs, akkor mindenki meneküljön. Ő és Blair nagyon hasonlítanak, de mint tudjuk, két dudás nem fér meg egy csárdában. Vagyis ők nagyon utálják egymást.

-       Hát, igen. – nevettem. – Gondolom Gossip Girl-nek annyira nem örülsz.

-       Hmm… Rajta még annyira nem gondolkoztam. California-ban mindig olvastam, szóval fel vagyok készülve az itteni dolgokból, de hogy rólam írjon… Nem igazán akarom. Nem szeretem, ha rosszat pletykálnak rólam. – mondta, és egy pillanatra láttam valamit átsuhanni az arcán, de nem tudtam volna megmondani, hogy mi az. Mintha gúny lett volna, és gonoszság. De csak egy pillanatra láttam, és mire pislogtam egyet, már újra az a kedves arc volt előttem, amit eddig. Biztos, csak beképzeltem magamnak.

-       Na, igen. Gossip Girl általában rossz pletykákat rak fel az oldalra, és szinte mindig kiderül, hogy nem igaz. Vagy át van írva, vagy ilyesmi. Persze sokszor igazat is ír, de azt egyesek próbálják eltusolni, ha kellemetlen nekik. – magyaráztam. – Örülök, hogy annyit már nem foglalkozik velem.

-       Igen, de most valószínűleg fog. – intett a fejével egy fiatal lány felé, aki éppen lefotózott minket a telefonjával. Na, most láttam az arcán azt a bosszúszomjas gyűlöletet, amitől még én is összeszartam magam. Istenem, csak rám ne nézzen így soha!

-       Nem igaz, hogy sosem unják meg… - ráztam a fejem, majd rámosolyogtam. – Ne érdekeljen. Semmi rosszat nem írhat, elvégre csak sétálunk.

-       Igazad van. – mondta, és újra visszatért az arcára a kedves mosoly. Ijesztő, hogy milyen gyorsan képes váltogatni a személyiségét… Akár színésznőnek is elmehetne. Bár az is igaz, hogy az Upper East Side-on mindenki megjátssza magát.

-       Annyira hiányoztál az életünkből. – bukott ki belőlem, és megálltam, őt is megállítva. Rám nézett a hatalmas, zöld szemeivel, és elmosolyodott.

-       Szerintem nem mindenki örül, hogy itt vagyok. – mondta, és szinte hallottam magamban Blair hangját.

-       Nos, igen. De ne foglalkozz vele. – mondtam, és közelebb húztam magamhoz. – Én nagyon örülök neked. – hajoltam egyre közelebb hozzá, és úgy beszéltem egyre halkabban.

-       Én is neked örülök a legjobban. – szólt egy hatalmas mosollyal, és ő is közeledett felém. Amikor már csak egy pici hiányzott, én tettem meg az utolsó „lépést”, és ajkam az övére tettem. Lassan kezdtem el csókolni, ő pedig viszonozta azt. Kezem a derekára csúsztattam, és teljesen átöleltem. Annyira hiányzott már nekem, és most végre itt van.

Elcsíptük!

Melanie és Nate igencsak összemelegedtek a parkban, még kép is készült róla! Köszönet érte az én kis olvasóimnak. Ez önmagában nem is lenne olyan nagydolog, hiszen Nate az egyik legszexibb UES-i pasi, és Mel is gyönyörű. De az már bonyolítja a dolgokat, hogy a zöldszemű szépség a randi előtt Chuck Bass-től távozott, igencsak kivirulva. Csak én látom az összefüggést?

Mindenesetre nagyon örülök M. visszatérésének, van miről írni, és pletykálni.

Csók, Puszi. Pletykacica